BUDAPEST – 2018. szeptember 26. – Bangkok, London és Párizs dominanciája tovább tart a Mastercard összeállítása alapján, de Magyarország 7 helyet javított tavalyi eredményén. A Mastercard Global Destination Cities Index nevű kutatása a világ 162 leglátogatottabb nagyvárosát vizsgálta a 2017-es adatok alapján.

A Mastercard évente állítja össze a listát a külföldi szállóvendégek létszáma, az eltöltött éjszakák száma és az utazók költései alapján. A rangsor első helyére idén is Bangkok került megelőzve Londont és Párizst.

A Global Destination Cities Index (GDCI) első tíz helyezettje közül egyedül Szöul mutatott némi visszaesést, a többi város minden tekintetben fejlődést mutatott 2017-ben. A Mastercard előrejelzése szerint ez a tendencia nem áll meg, és jövőre további bővülés várható.

A listavezető Bangkokba tavaly több mint 20 millióan látogattak el. Thaiföld fővárosa előre láthatóan 2018-ban is meg tudja őrizni első helyét, figyelembe véve eredményei közel 10 százalékos prognosztizálható növekedését.

Az összesített lista első 10 helyezettje
  Nemzetközi szállóvendégek száma 2017-ben (millió fő) A 2018-as évre várt növekedés Eltöltött éjszakák átlagos száma Napi költés átlagos értéke (USD)
Bangkok 20.05 9.6% 4.7 173
London 19.83 3.0% 5.8 153
Párizs 17.44 2.9% 2.5 301
Dubai 15.79 5.5% 3.5 537
Szingapúr 13.91 4.0% 4.3 286
New York 13.13 4.1% 8.3 147
Kuala Lumpur 12.58 7.5% 5.5 124
Tokió 11.93 1.6% 6.5 154
Isztambul 10.70 19.7% 5.8 108
Szöul 9.54 6.1% 4.2 181

 

Ha a szállóvendégek költését nézzük, már jelentős különbségeket találunk a vizsgált országok között. Ebben a tekintetben Dubai áll a lista élén, ahol a vendégek naponta átlagosan 537 dollárt, 2017-ben pedig összesen közel 30 milliárd dollárt költöttek. Az összes költést tekintve második Mekka, 18.45 milliárd dollárral, a harmadik pedig London 17, 45 milliárd dollárral. De ha a napi költések átlagát nézzük, Szingapúrt és Párizst is a lista elején találjuk.  A leglátogatottabb városok közül Isztambulban költöttek a legkevesebbet, ott a napi költés átlagosan 108 dollár körül mozgott.

Városok listája az elköltött dollárok alapján
  A szállóvendégek által elköltött összeg 2017-ben (milliárd dollár) A 2018-ra várt növekedés Napi költés átlaga (USD)
Dubai 29.70 7.8% 537
Makkah 18.45 7.4% 135
London 17.45 13.7% 153
Singapore 17.02 7.4% 286
Bangkok 16.36 13.8% 173
New York 16.10 4.1% 147
Paris 13.05 16.0% 301
Palma de Mallorca 11.96 16.2% 220
Tokyo 11.91 7.8% 154
Phuket 10.46 12.6% 239

Magyarország, azon belül is Budapest 7 helyet javított egy év alatt, így idén a 32. helyen végzett. 2017-ben közel 6 millió turista érkezett hazánkba, akik összesen 27,5 millió éjszakát töltöttek el Budapesten,  és 2,849 millió dollárt költöttek. A magyar fővárosba érkezők átlagosan 5 napot töltöttek el, ez idő alatt pedig napi 103 dollárt költöttek. A legtöbben az Egyesült Államokból, Németországból és az Egyesült Királyságból látogattak Budapestre, ezen országok állampolgárai 10-10 százalékát adták a nálunk megforduló turistáknak.

„A nemzetközi turizmus döntő szerepet tölt be a városok gazdaságában, miközben a helyiek és a turisták életét is gazdagabbá teszi. A léc pedig egyre magasabbra kerül a városok számára, hiszen emlékezetes ugyanakkor autentikus élményt kell nyújtaniuk az oda látogató vendégek számára.” – mondta Miguel Gamiño Jr., a Mastercard global cities ügyvezető alelnöke. „Szoros együttműködésben dolgozunk a városokkal a világ minden táján. Célunk hogy biztosítsuk számukra azt a háttértudást és technológiát, amivel vonzóbbá tudnak válni, megfelelően tudják kiszolgálni vendégeiket, miközben megőrzik azt az egyediséget, amitől különlegesek és értékesek maradnak a látogatók számára.”

Legyen szó akár üzleti, akár szabadidős utazásról, a Mastercard számos partnerrel működik együtt – ideértve az idegenforgalmi szervezeteket, várostervezőket, bankokat és kereskedőket – a következő célok érdekében:

  • mérhető megoldásokkal azonosítani és kezelni a nagyvárosi kihívásokat a digitális bevonódás és a gazdasági fejlődés terén. A Mastercard nemrég indította el City Possible-t, amely egy globális platform a városok, kutatóintézetek és egyéb szervezetek számára a közös kihívások kezelésére, és együttműködések kialakítására
  • egyszerűbb hozzáférést biztosítani a legfontosabb városi szolgáltatásokhoz, például a tömegközlekedéshez; több mint 100 városban (és ez a szám növekszik) a látogatók és a helyiek utazáshoz is használhatják az amúgy is náluk lévő Mastercard kártyájukat
  • segítséget nyújtani a gondtalan utazásban, ide értve a zökkenőmentes tervezést, kényelmet, összeköttetést és széleskörű kártyaelfogadást a világ több millió pontján
  • egyedülálló élményeket teremteni, legyen szó gasztronómiáról, vásárlásról, vagy akár szórakozásról. Már 42 ilyen várost (Priceless Cities) találunk a világ körül, köztük a lista első három helyezettjével.