Hírösszefoglalók
A cseh Twisto 2025 után csak virtuális bankkártyát ad majd a felhasználói fiókok mellé, mert úgy vélik, a hagyományos bankkártyával történő fizetés ideje lejárt. A folyamat felgyorsításában a Mastercard segíti a fintech vállalatot, melyet elsők között látott el Digital First tanúsítvánnyal.
A Valentin-napi költések 17 %-kal, az azt megelőző készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 %-kal növekedett az elmúlt három évben – állítja a Mastercard egy 53 ország adatait feldolgozó tanulmány alapján.
Tizenkettedik alkalommal ítélik oda az Év Internetes Kereskedője Díjat, mellyel a legjobb magyar online kereskedőket tünteti ki a szakmai zsűri és a vásárlóközönség. A cél a hazai online vásárlás népszerűsítése. Minden olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozás részt vehet a versenyen, amely online kiskereskedelmi tevékenységet folytat.
Március 19-től a Pizza Hut brit éttermeiben is fizethetünk a mobilunk segítségével, anélkül, hogy a pincérre és a számlára kéne várnunk. Ezzel pedig átlagosan 12 percet spórolhatunk meg az étteremben eltöltött időből.
A Mastercard bejelentése alapján a Flipkart lesz az első ázsiai partner, aki a Mastercard Digital Enablement Services (MDES) megoldást fog használni.
Ázsiai és afrikai vállalkozásoknak segít új megoldásával a Mastercard és a Facebook – jelentette be a két cég a Mobile World Congress-en.
A Mastercard bejelentette, hogy 2019 áprilisától Magyarországon is elérhetővé teszi a vásárlók számára a biometrikus, így többek között az arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítést.
2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.